×

Rólunk

Kisgyermekes szülőkként mi is hamar szembesültünk azzal, hogy mennyi ellentmondás kering a gyerekek mozgásfejlődésével kapcsolatban. Különösen így volt ez az első lépések és a járás kapcsán: mikor adjak rá először cipőt? Egyáltalán kell-e cipő vagy inkább járjon minél többet mezítláb? Amikor kell cipő, az „tartsa a lábát”? Vagy azzal csak beavatkozom és akadályozom, hogy erősödjön magától? Számtalan kérdés és még több lehetséges válasz!

Igyekeztünk alaposan kiképezni magunkat és amikor eljött az első cipővásárlás ideje, mégis leginkább tanácstalanul álltunk a polcok előtt a türelmetlen és sírdogáló kislányunkkal. Érthető módon nem érezte jól magát mivel egymás után próbáltuk beszuszakolni a dundi lábacskáit a „bokatartós” merev sarokrészes cipőkbe. Végül megvettük azt, ami legkevésbé tűnt divatcipőnek, tartotta a bokáját és valamennyire rugalmas volt a talpa. Csalódottan távoztunk az üzletből, mert nem éreztük azt, hogy igazi segítséget kaptunk volna. A kislányunk pedig az elején kissé esetlenül mozgott az új cipőjében, de ezt annak tudtuk be, hogy meg kell szokni és bíztunk benne, hogy néhány nap múlva ez elmúlik. De nem múlt el és ez egyre inkább nyugtalanított minket.

Ezek után alaposabban beleástuk magunkat a babacipők világába és így jutottunk el a barefoot cipőkhöz. Ahogy újabb és újabb cikkeket, kutatásokat olvastunk el, egyik felismerés követte a másikat. Nagyon örültünk annak, hogy létezik egy olyan szemlélet és termékkör, ami a természetes fejlődést helyezi előtérbe és amellett, hogy egészséges, még jól is néz ki! A barefoot cipők világa lenyűgözően sokszínű: minden a természetességről és arról szól, hogy bízhatunk a saját testünkben. A legjobb bizonyíték arról, hogy jól döntöttünk amikor barefoot cipőt választottunk a gyermekeinknek, a gyönyörűen fejlődő, erős lábuk és a magabiztos mozgásuk látványa. Nap mint nap örömmel figyeljük ahogy fejlődik a testtudatuk, magabiztosabb a járásuk és a cipőjük már semmilyen kalandban nem akadályozza őket.

Felnőttként nehezebben változtatunk a megszokott dolgainkon. A tapasztalataink alapján mégis azt kell mondanunk, hogy a lehető legjobb döntés volt kipróbálni a felnőtt barefoot cipőket, hiszen pár héten belül megtapasztalhattuk a barefoot cipők egészségre gyakorolt pozitív hatását és már nem szívesen kényszerítettük hagyományos cipőkbe a lábainkat:

  • esténként nem jelentkezett az „alig várom, hogy lerúghassam a cipőimet” érzés
  • a lábujjaink nem sajogtak attól, hogy a cipő szűkülő orrészében torlódtak egész nap
  • a nagylábujj görbülete enyhült
  • a lábfejünk olyan lett, mint egy testrészünk, ami izomerősítésnek van kitéve (a lábboltozat erős, mégis rugalmas)
  • javult az egyensúlyérzetünk
  • csökkent a derékfájás
  • a járás könnyed volt, hosszú, egész napos séták után sem volt kényelmetlen a cipőnk

A lelkesedésünk átragadt barátainkra, ismerőseinkre is. Jó érzés volt látni, ahogy őket is elragadja a szabad mozgás öröme. Ennek hatására egy újabb felismerésre jutottunk: tegyük könnyen elérhetővé a barefoot cipőket Magyarországon. Ezt követően pedig megszületett a barefootshoes.hu!

Célunknak tekintjük a barefoot cipők népszerűsítését Magyarországon. Szeretnénk, ha minél többen megismernék a kényelem új minőségét és ez könnyen elérhető lenne számukra. Szeretnénk segíteni, hogy a szülők tudatosan válasszanak olyan cipőt a gyermekeiknek, amelyek hozzájárulnak a testi és lelki fejlődésükhöz.

Ne feledd, ha kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal, örömmel segítünk!

5% kedvezmény
első vásárlásodra!
Értesülj elsőként híreinkről, újdonságainkról, akcióinkról. Iratkozz fel hírlevelünkre és 5% kedvezményt adunk első vásárlásodból!
Hozzájárulok ahhoz, hogy a barefootshoes az általam megadott emailcímre marketing anyagot tartalmazó Hírlevelet, valamint személyre szabott reklámot küldjön az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint.
keyboard_arrow_up
Kövess minket!
Barefootshoes.hu Facebbok
Facebook
Barefootshoes.hu Instagram
Instagram
Barefottshoes.hu - barefoot cipő webáruház
Hírlevél
Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót
 SimplePay vásárlói tájékoztató
A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk. Az alábbi Cookiek (sütik) használatának szabályzata találsz további információkat és beállítási lehetőségeket.